Kasszandra studió a gyermekbarát szépségverseny

Minden gyermek a maga módján szép és aranyos, persze a legtöbb szülő elfogult a saját gyermekével kapcsolatban. Sem a gyerekek, sem a felnőttek nem egyformák, és ez így van jól, hiszen így mind külön egyénisek tudunk maradni.

[wp_ad_camp_1]

Kasszandra studió immáron 14 éve szervez gyermek szépség versenyeket, melynek sikere a hosszantartó fennállásban és annak nagyfokú érdekéltségében is megmutatkozik. Ugyanis egy-egy rendezvény alakalmával akár 2000 nevezővel is számolhatunk. A rendezvényre a gyerekek öt korcsoporton belül nevezhetnek, a legkisebbek immáron 6 hónapos kortól indulhatnak. A legtöbb szülő még nem tudja, hogyan néz ki az általunk megszervezett szépségverseny addig, nagyon tart tőle, ugyanis sokan attól tartanak, hogy elveszítik a gyerekek a természetességüket, a gyermekkorukat és túl hamar belecsöppenek a nagyvilági életbe. Ám ezennel minden szülőt szeretnénk megnyugtatni, hogy nálunk erről szó sincs, ugyanis nálunk tilos a smink használata és a túlzott hajformázás sem engedélyezett. Ugyanis mi a természetesség híve vagyunk, és a gyermekben rejlő igazi bájt keressük, azt a tisztaságot, amely csak ezekben a csöpp lelkekben található meg.

Ezek felül külön produkciókat sem várunk el a versenyzőktől, amikor a színpadra lépnek. Hiszen nekünk annyi az elvárásunk, hogy érezze jól magát a színpadon, legyen természetes és bátran válaszolja meg azt a pár kérdést, melyet a műsorvezető tesz fel nekik. Ezektől a kérdésektől cseppet sem kell tartani, ugyanis egyszerű, általános kérdéseket fogunk feltenni minden gyermeknek a korosztályának megfelelően, melyek az óvodával, iskolával, vagy éppen azzal kapcsoltban lesznek, hogy mik szeretnénk lenni, ha felnőnek. A gyermeknek maguk kell színpadra lépni, természetesen a legkisebbre ez nem vonatkozik.