Ne bízd a stúdióbérlést a véletlenre!

Mivel az élet minden terén komoly a konkurencia, így ha valóban sikeresek akarunk lenni, akkor mindenből a legjobbat kell nyújtatnunk. Különösen igaz ez a zeneiparra. Biztosan Te sem szívesen hallgatsz olyan zenét, aminek a hangzása nem üti meg a mércét, amit esetleg otthoni körülmények között valósítottak meg. Hogy olyan hanganyagot adhass közre, amit öröm hallgatni, kell egy profi hangstúdió.

[wp_ad_camp_1]

A Nortyx Audio stúdióbérlés szolgáltatása által professzionális környezetben készíthetsz olyan hangfelvételt, mely prémium minőséget szolgáltat. Számunkra nagyon fontos, hogy minden zenekar, aki hozzánk fordul, maradéktalanul elégedett legyen, így ennek érdekében természetesen minden meg is tettünk. A bérelhető hangstúdió rendszertechnikáját egy nemzetközileg elismert hangmérnök segítségével dolgoztuk ki, amit csak lehetett ezen a téren azt, mi megvalósítottunk. A felvételekhez kizárólag minőségi és márkás mikrofonokat, hangkártyát használunk.

A stúdióbérlés során készült felvételeket berendezéseink által helyben mastereljük, referencia stúdió monitorokon, tesszük mindezt a világ legjobb mastering pluginjeivel, és hardvereivel. A keverést és a masterelést digitális és analóg eszközök egyidejű használatával oldjuk meg. A végeredmény nem csak digitálisan hangos, hanem a fülnek is kellemes zene lesz, ami sokkal inkább az analóg eszközökre jellemző meleg hangzást ad. Stúdiónkban csakis a legmagasabb követelményeknek megfelelő technikai berendezéseket használjuk.

A kellemes környezetben található Nortyx Hangstúdióban olyan hanganyag kerül rögzítésre, amire méltán lehetsz büszke, ami eleget tesz a legkényesebb elvárásoknak is. A stúdióbérlés érdekében csak időpontot kell kérned a http://hangstudio.hu weblapon, és máris kezdetét veszi a sikeres együttműködés.