Eredeti Tini Nindzsa játékok!

1984-es megjelenésük óta egyetlen pillanatra sem csökkent a sikerjük a gyerekek körében a Tini Nindzsa Teknőcöknek. Ez a világszerte ismert képregény és film teljes sikert aratott annak idején, de még ma is kedvelik a játékokat a gyerekek.

A Tini Nindzsa játékok iránti szeretet nem véletlen, hiszen a négy, mutációból életre kelt hős teknős tökéletes sztori a gyerkőcök számára. Szecska Mester az élet rejtelmeibe próbálja bevezetni a mindig akcióra kész teknősöket, úgy hogy közben a gonosz erőkkel kell megküzdeniük, ráadásul a New Yorki nagyváros forgatagától szinte láthatatlan módon. Természetesen ez utóbbi nem mindig sikerül, hiszen számtalanszor leleplezésre kerülnek a fiatal teknős hősök és ettől lesz az akciódús meséből egy vígjátékba illő jelenetek sorozata is. Talán a nagyvilágtól való elzártság, de ugyanakkor a világ megmentésének dilemmája is okozza a Tini Nindzsa sikerének titkát, mindenesetre hatalmas sikert aratott akkor és most is a játék, így mielőbb szerezze be a gyerekének, ha önfeledt játék-perceket szeretne nyújtani neki.

Leonardo, Raphaello, Donatello és Michelangelo is megvásárolható a jatek-webaruhaz.hu weboldalán, de akár a gonosz erő képviselőit vagy a búvóhelyet is beszerezheti, hogy tökéletesen legyen a játékkal való élmény a gyermeke számára. Látogasson el hozzánk és rendeljen online Tini Nindzsa játékokat gyermeke részére és a siker garantált lesz. Nem csak a gyereke fog örülni a játékoknak, de Önt is örömmel tölti, ha látja a gyereke arcán a boldogságot, amikor először veszi kézbe Leonardot, Raphaellot, Donatellot vagy Michelangelot. Amennyiben kérdése lenne a termékekkel kapcsolatban hívja a +36 70 93 33 708 telefonszámon vagy írjon az info@jatek-webaruhaz.hu email címre, ahol munkatársaink várják jelentkezését munkanapokon.